Megemlékezés az I. Világháború 100. évfordulója alkalmából

2014-07-20

Július 20-án Egyesületünk Kovách Tamás tiszteletes úr aktív közreműködésével és az Önkormányzat támogatásával megemlékező és tisztelgő rendezvényt szerveztünk az 1914. július 28-án, a szarajevói merénylet nyomán kirobbant I. világháborúban elesett, eltűnt, megrokkant pócsmegyeri hősök emlékére. Az ünnepségen meghívásunkra részt vett és az istentiszteletet tartotta Jákób János protestáns tábori püspök. A világháború tragikumáról dr. Ravasz István alezredes, a Hadtörténeti Intézet szólt. 

Délután 16 óra 30 perckor a Kossuth utcai hősi emlékműnél Németh Miklós polgármester emlékezett meg, majd Jákób János püspök, felesége Jákób Judit Ibolya fehérvárcsurgói lelkész és dr. Ravasz István alezredes mondott beszédet. Az emlékműnél, melyen a hősi halottak neve olvasható márványtáblába vésve, a polgármester úr, valamint Borzsák Enikő, Egyesületünk elnöke koszorúzott Csémy István, mint képviselő és egyesületi tag kíséretében. A Református Egyházközség nevében Csereklye Zoltán és Szente Olivér, a HM nevében dr. Ravasz István alezredes helyezett el koszorút. Ezek után Szabó Enikő népdalénekes katonadalokat adott elő tanítványaival, majd a rendezvény fénypontjaként Muskovics Andrea néprajzkutató méltatta Csengő Tschörner András hihetetlenül gazdag anyagból gyűjtött és összeállított könyvét, mely erre az alkalomra jelent meg. A könyv forrásául szolgáló, elsősorban a helyi lakosok által rendelkezésre bocsátott emléktárgyakból, valamint Csengő Tschörner András gazdag gyűjteményéből kiállítás nyílt az iskola helyiségeiben, melyet Jákób János és dr. Ravasz István nyitott meg. Az alezredes úr felesége aktuális prózák és versek előadásával működött közre. A megnyitó résztvevőit a pócsmegyeri háziasszonyok finom süteményeivel kínálták meg a szervezők.

A kiállítás, mely egy hónapig volt megtekinthető, igen nagy sikert aratott, sokan látogatták, és nem csak helyiek. 

Események képekben